Spurman

2015.12.06

Eleged van a pocsék bolti szaloncukrokból? Így készítsd el házilag

A boltokban kapható minőségi szaloncukrok elképesztően sokba kerülnek, ha csokoládérajongó gyerekek is vannak a családban, és több kilóval kell belőlük beszerezni. Az aluljárókban és a piacokon árusított csokoládéutánzatok pedig borzasztó ízűek, ráadásul az összetételük is eléggé kétséges. Ha nem szeretnél sokat költeni a szaloncukorra, de szemetet sem ennél szívesen, készítsd el a csokoládét házilag. Hidd el, megéri majd az energia befektetést.

szalon.jpg

Fondant szaloncukor

Hozzávalók:

  • 50 dkg cukor
  • 10 evőkanál víz
  • 10 dkg csokoládé
  • 5 dkg vaj

Önts egy edénybe fél kiló cukrot, majd adj hozzá tíz evőkanál vizet. Kevergesd folyamatosan, és forrás után még főzd nyolc percig. Közben olvaszd fel vízgőzön a csokoládét és a vajat. Ha az olvadt cukor elkezdett sűrűsödni, vedd le a tűzről és keverd össze a csoki keverékkel. Feldobhatod darált dióval, őrölt fahéjjal vagy kókuszreszelékkel is. Vegyél elő egy vágódeszkát és sodord hosszú, keskeny formává a masszát, majd vágd fel akkora darabokra, hogy be lehessen csomagolni őket. Végül vond be olvasztott csokival.

Rumos-diós szaloncukor

Hozzávalók:

  • 50 dkg cukor
  • 1,5 dl víz
  • 50 dkg tejpor
  • 10 dkg kakaó
  • 15 dkg darált dió
  • 15 dkg vaj
  • fél dl rum

Keverd össze a cukrot a vízzel, forrald öt percig, majd add hozzá a kakaót és a tejport, ha megkeverted, vedd le a tűzről. Ezután lassan keverd bele a diót, a rumot és az olvasztott vajat. Öntsd egy kivajazott tepsibe és hagyd megszilárdulni egy éjszakára. Másnap simán felkockázhatod.

gettyimages-176637227.jpg

Mazsolás-mandulás szaloncukor

Hozzávalók:

  • 50 dkg mazsola
  • 20 dkg őrölt mandula
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 1 citrom reszelt héja
  •  csipet őrölt fahéj
  • 5 dkg méz

Öntsd le a mazsolát forró vízzel, majd áztasd 10 percig, aztán szűrd le. Aprítsd össze a mandulát, a fahéjat, a kókuszreszeléket, a reszelt citromhéjat és a mazsolát. Ha elkészült, gyúrd össze mézzel, ez összetartja a masszát. Formázzunk belőle kis golyókat, majd hagyjuk egy kicsit száradni, végül mártogasd bele az olvasztott csokoládéba. A szaloncukrokat bármilyen csomagolópapírral bevonhatod, vagy készíthetsz régies hatású csomagolást sütőpapír és alufólia segítségével.

 

csináld magad karácsony spórolás csokoládé szaloncukor recept filléres spurman spurina

2015.12.05

3 olcsó édesség a Mikulás-csomagba csokoládé helyett

Ha idén szeretnél egy kicsit egészségesebb Mikulás-csomagot készíteni a gyereknek, de nem feltétlenül akarsz rá kiszórni egy csomó pénzt, adok néhány ajándék tippet, amit olcsón elkészíthetsz otthon.

miki.jpg

Gyümölcsök

A csokoládé csak felpörgeti a gyereket, ráadásul tele van cukorral. Csomagolj neki inkább magas vitamin tartalmú gyümölcsöket, amik különösen jót tesznek a szervezetének a téli szezonban. A narancs és a mandarin biztosan ízleni fog neki. Ha esetleg megmarad belőle egy-két darab, később felszeletelheted és kiszáríthatod a fűtőtesten, így klassz díszek készülhetnek belőle karácsonyra.

Házi sütemény

A száraz sütemények finomak, és sokáig elállnak. Ha van is bennük hozzáadott cukor, mégis jobban jár vele a gyerek, mint a tömény csokoládéval, ami ráadásul egy csomó mesterséges adalékanyagot is tartalmaz. Válassz ki egy könnyű receptet, és ha rászánsz egy kis időt, a kicsik jobban fogják értékelni, mint a boltban vásárolt édességeket. Ha beszerzel hozzá egy-két formát, szuper csillagokat, télapókat és hóembereket készíthetsz.

Mézeskalács

 Ezt a karácsonyi édességet minden gyerek szereti. Ha nincs időd megvárni amíg megpuhul, itt az azonnal puha mézeskalács receptje.

Hozzávalók:

  • 8 bögre finomliszt (pont 1 kg)
  • másfél bögre porcukor (30 dkg)
  • 3 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék
  • 30 dkg margarin vagy vaj
  • 1 bögre méz
  • 3 tojás

Keverd össze a lisztet, a porcukrot és a szódabikarbónát, majd add hozzá a megolvasztott margarint. Ezután jöhet a méz és a tojás. Keverd össze az alapanyagokat, amíg a liszt teljesen el nem oszlik. Ha összeállt a tészta, szedd szét három egyenlő részre. Nyújtsd egy centi vastagra a tésztát, és el is kezdheted szaggatni a formák segítségével. Tedd a mézeskalácsokat egy sütőpapírra, majd előmelegített sütőben 180 fokon süsd őket tíz percig. Ne ijedj meg, ha kicsit nyersnek tűnnek, miután kiszedted a sütőből. Néhány óra alatt megszilárdulnak.

 

 

egészség ajándék spórolás tippek mézeskalács Mikulás spurman spurina

2015.12.04

Ezekkel a kocsikkal mostantól ingyen parkolhatsz Budapesten

Aki naponta vezet a fővárosban, főleg a reggeli órákban és késő délután, tudja, hogy az utak durván túl vannak terhelve. Az óriási forgalom nem csak a dugókban való dühöngés miatt nyomasztó, a légszennyezés hatásait mindenki érezheti. A környezetvédelem érdekében végre született egy hasznos döntés. Szerdán a Fővárosi Közgyűlés elfogadta azt a javaslatot, miszerint a zöld rendszámos környezetkímélő autók ingyen parkolhatnak Budapest egész területén.

elek.jpg

A környezetkímélő gépkocsik zöld rendszámot igényelhetnek, ezután vonatkozik rájuk az ingyenes parkolás. Az autók számára az elektromos töltőhelyek is ingyenesek lesznek majd. A javaslatot egyébként az első kerület polgármestere, Nagy Gábor Tamás kezdeményezte, és a budavári önkormányzat az elsők között támogatta a kezdeményezést. Azóta már több kerület is csatlakozott a támogatókhoz.

budapest ingyenes autó parkolás spórolás környezetbarát környzetvédelem spurina

2015.12.03

3+1 olcsó tápláló növényi arcpakolás a konyhából

A fagyos téli időjárás megviselheti a bőrödet, de hámlasztással és hidratálással elkerülheted a bőrszárazságot és a pattanásokat. Itt van néhány spórolós arcpakolás, amit pillanatok alatt elkészíthetsz otthon, és csak a sarki zöldségeshez kell hozzá leugranod.

maszk_2.jpg

Hidratálj avokádóval

Az avokádó tele van A, B, C és E vitaminnal. Segítségével csökkentheted az érdességet, a repedéseket és az irritációt. A héjában található olajnak köszönhetően bőröd sokáig hidratált marad.

Így készítsd el: Vágd ki az avokádó belsejét, majd a héjjal együtt, belső részét magad felé fordítva finoman masszírozd bele a bőrödbe. Rajta hagyhatod az arcodon akár egész éjszakára, reggel pedig 3-4 alkalommal öblítsd le meleg vízzel.

Hidratálj uborkával

Az uborka összehúzza a pólusokat és csökkenti a gyulladást, ezért tökéletes a fáradt, duzzadt szemre, és remek arcpakolás készíthető belőle.

Így készítsd el: Pürésíts össze egy evőkanál uborkát és egy evőkanál petrezselymet. Önts hozzá egy evőkanál natúr joghurtot, majd keverd össze a hozzávalókat. Fedd le a maszkkal az arcod teljes felületét és hagyd pihenni 15-20 percig. Összetevői fiatalítják és hidratálják a bőrödet. Bő vízzel öblítsd le arcodról a réteget.

Hámlassz őszibarackkal

Az őszibarack bőrmegújító alfa- hidroxi-savat tartalmaz, segít megszabadulni az elhalt hámsejtektől, tele van A és C vitaminnal, így táplálja a bőrödet. Kitágítja a pólusokat és segít a pattanások eltüntetésében, ráadásul remek ránctalanító is. Zsíros bőrtípushoz szuperül alkalmazható.

Így készítsd el: Egyszerűen szeletelj fel egy őszibarackot, és a húsát pedig masszírozd bele a bőrödbe. Hagyd a levét az arcodon 20 percig, majd langyos vízzel leöblítheted. Az avokádó pakoláshoz hasonlóan ezt is fent hagyhatod akár egész éjszakára is.

zab.jpg

+1 tipp

Zabpelyhes testradír

A zab nyugtató hatással van a bőrünkre, enyhíti a bőrviszketést és gyulladásgátló hatóanyagokkal rendelkezik. Szeles időben különösen hasznos a kiszáradt bőrre. A finomra őrölt zabpehely eltávolítja a szennyeződéseket és serkenti a vérkeringést. A fehérjék segítenek megtartani a bőr nedvességtartalmát.

Így készítsd el: Keverj össze 2 evőkanál zabot és aloe verát, valamint 2 teáskanál barnacukrot egy teáskanál citromlével. Finoman masszírozd a nedves bőrbe és öblítsd le langyos vízzel. Használhatod arcradírként, vagy akár teljes testkezelésre is.

gyümölcs csináld magad konyha spórolás arcápolás zöldség bőrápolás arcpakolás spurman spurina

2015.12.02

5+1 tuti spórolós tipp a karácsonyi nagytakarításhoz

Ha elkezdtél kifogyni a tisztítószerekből és nem szeretnél még erre is költeni az ünnepek előtt, spórold meg a vegyi anyagok árát és készítsd el őket néhány filléres összetevőből. Amellett, hogy egy csomó pénzt spórolhatsz meg velük, egyúttal vegyszermentessé teheted a környezetedet. Ha elkészültek a házi tisztítószerek, ne felejtsd majd el felcímkézni őket!

mos.jpg

Bútorfényező

  • ¼ csésze ecet vagy citromlé
  • ¾ csésze olívaolaj

Keverd össze, és egy puha ronggyal vedd fel a bútor felületére.

Lefolyótisztító

  • 1 csésze ecet
  • 1 csésze szódabikarbóna

Öntsd bele az összetevőket a lefolyóba, hagyd állni tíz percig, majd öblítsd le forró vízzel. Ha a lefolyó még nem dugult el teljesen, nagyon hatásos lehet.

WC-tisztítószer

  • Szódabikarbóna
  • Ecet

Szórd a szódabikarbónát a WC-be, permetezd meg az ecettel, majd dörzsöld le a szennyeződést.

Univerzális tisztítószer

  • ½ víz
  • ½ ecet
  • szódavíz

Mosogatógép folyadék

  • 1/2 csésze folyékony szappan
  • 1/2 csésze víz
  • 1 teáskanál citromlé
  • 3 csepp teafa kivonat
  • 1/4 csésze ecet

 + 1 tipp

Légfrissítő

  • 2 pohár forró víz
  • 2 evőkanál szódabikarbóna
  • pár csepp illóolaj

Keverd össze a hozzávalókat egy szórófejes flakonban.

 

 

konyha praktika trükk tippek háztartás takarítás filléres spurman spurina

süti beállítások módosítása