Íme a hordozható italhűtő, ami még áramot sem fogyaszt

Már az ókori rómaiak is amforákban tartották azokat az ételeket, italokat, amelyet hónapokig szerettek volna tárolni. Ennek a duplafalas cserépedény módszernek a továbbgondolásával mi is kialakíthatunk egy hűtőtáska helyett használható tárolóedényt, amelyhez elektromos áramra sincs szükség. Ehhez csupán két, eltérő méretű virágcserépre, némi homokra, vízre és egy törülközőre lesz szükségünk. pot.jpg

Hogyan rakjuk össze?

  • A nagyobb virágcserép alján ragasszuk le a lyukat (ha van rajta), majd tegyünk 3-4 cm vastagon homokot bele. 
  • Ezután tegyük bele a másik cserepet, majd a két csarép közötti rést töltsük fel homokkal. 
  • A homokot öntsük fel annyi vízzel, amennyit felvesz, majd fedjük le az egészet egy nedves törülközővel.

Ezután tegyük egy árnyékos helyre a home made hűtőnket és várjunk nagyjából 10-12 órát, eddigre a hőmérséklet 10 celsius fok alá csökken (akár 5 fok környékére is), ami elegendő arra, hogy az italunkat lehűtsük a kánikulában. Lényeges, hogy tartsuk a törölközőt a cserepeket, mert enélkül a hideg levegő kiáramlik a rögtönzött hűtőnkből.

Az ötletet köszönjük olvasónknak, Zsoltnak.