El sem hinnéd, mi mindenre jó a diófalevél

Ősszel a diófáké a főszerep. A Spúr család azonban nemcsak azért szereti a diófákat, mert ilyenkor az utcán is akad néhány szem ingyen dió, hanem azért is, mert a fa leveleit is több mindenre tudjuk használni. Ha siettek, akkor talán még nektek is jut az ingyen levelekből, de aki szeretné, a boltból is beszerezheti szárított formában. Mutatom, mire tudjátok felhasználni.
dio_1.jpg

Hajhullás

A hajhullás ellen, két marék diólevelet vágjunk kisebb darabokra, öntsük fel fél liter vízzel és hagyjuk állni egy éjszakán át. Másnap forraljuk 3 percig majd szűrjük le a főzetet. Fele-fele arányban keverhetjük az elkészült oldatot samponunkhoz, de használhatjuk öblítéskor is.

Lábgomba, körömgyulladás

Ehhez egy púpos kanál diólevelet kell leforrázni 2 dl vízzel, majd állni hagyni 10 percig. Ezt szűrjük le és ezután már nem is kell mást tennünk, minthogy napi félórát áztatjuk a főzetben a lábunk, esetleg naponta többször átmossuk vele a problémás területeket.

Fogínygyulladás vagy afta

Az előbb leírt módszerrel főzzünk teát, és azt tartsuk a hűtőben egy kis üvegben. A fogmosások után pedig a panaszok megszűnéségi minden este öblögessünk az oldattal.

Kötőhártya gyulladás, árpa

Ennek gyógyítására a diólevélből készült teába áztassunk be egy vattapamacsot és ezzel takarjuk le szemünket és 10 percig hagyjuk rajta.

Fejtetű

A fejtetű ellen a diólevél főzettel öblítsük le a fejünket. Ha ez a módszer nem tetszik, akkor ITT további egyszerű tippeket találtok a fejtetű legyőzésére.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd Spurmant a Facebookon is!