Hűha! Ezek az ételek tényleg soha nem romlanak meg?

A háziasszonyok egyik legnagyobb feladata, hogy a spórolós elveket betartva semmilyen élelmiszer ne végezze a szemetesben. Hiszen azt korábban még hasznosítani tudtuk volna, így ha kidobjuk, akkor az érte kifizetett összeg is a kukába került. Ez alkalommal olyan élelmiszereket szedtem össze, amiből azonban bátran lehet vásárolni, ha éppen akciósan kaphatók a boltban, ugyanis szinte „SOHA” nem romlanak meg.

1. Méz

mez.jpg

Köszönjük meg a méheknek és a csodálatos kémiának, ez az élelmiszer elméletileg tényleg soha nem tud megromlani.

2. Alkohol

Felejtsd el a krémlikőröket! A rövidek azonban nem romlanak meg, igaz picit párolognak és az ízük kicsit megváltozhat az oxidáció miatt, ha nyitva az üveg. De az biztos, hogy addig bírni fogja, amíg meg nem issza valaki.

3. Szárazbab

bab_sp.jpg

A kutatások szerint 30 év után a szárazbab még mindig ehető és a fehérjetartalma is emészthető marad.

4. Só

Ezen talán nem érdemes meglepődni, hiszen évek óta használjuk a sót tartósításra. A jódozott konyhai sóra azért figyeljünk, az körülbelül 5 évig bírja.

5. Kristálycukor

A kristálycukor eltarthatósági idejét a tárolási módja határozza meg. Ha légmentesen és minden nedvességtől távol tartjuk, akkor nagyon sokáig bírni fogja.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd Spurmant a Facebookon is!