Még jól is járhatsz azzal, hogy csődbe ment a biztosítód

Csődbe ment az Astra biztosító: most spórolhat is az, aki okosan viszi át máshoz a kgfb-jét.

A Netrisk.hu adatai szerint az érintettek több mint 12 százaléka élt azzal a lehetőséggel. hogy a csődbe ment Astránál kötött kötelező biztosításukat közös megegyezéssel felmondja, és október elsejei hatállyal azt egy másik biztosítónál kösse meg.
autokocsikatyu.jpg
Bár az új szerződések átlagdíja összességében csaknem ötödével magasabb az előzőnél, a váltók 37 százaléka mégis talált alacsonyabb, vagy közel azonos összegű kgfb-t egy másik biztosítónál is. Eddig a szerződések 71 százalékát öt biztosító, a KÖBE, a Wabard, a Genertel, a Signal és a Posta szerezte meg.

Az astrás kötelező biztosítások átkötésének időszaka aktívan indult: az első 72 óra alatt több mint 15 ezer kalkulációt végeztek az érintett ügyfelek a Netrisk.hu oldalain, amelyeknek körülbelül az ötödében rögtön intézkedtek is a biztosítóváltásról. Az új szerződések átlagdíja 24 800 forint volt, ami 19 százalékkal haladta meg a korábbi Astra-kötelezők átlagdíját.

Az új szerződések díjain azonban akár spórolni is lehetett: a biztosítást váltók 26 százaléka legalább 5 százalékot spórolt a korábbi díjához képest, miközben további 11 százalék gyakorlatilag a korábbival megegyező összeget fizet majd további egy éven keresztül.