Ezzel az 5 tippel spórolj a bankszámládon

Sokan képtelenek havi rendszerességgel félretenni kisebb-nagyobb összegeket, de van, hogy ennek nem az alacsony jövedelem az oka, hanem, hogy nem tudják beosztani a költéseket. Spurman mutatja, hogyan spórolhatsz bankszámlákkal.bankrobberysp.jpg

1. Nyiss még egy számlát!

Elsőre furának tűnhet ez a megoldás, hiszen a bankszámlák jelentős részénél számlavezetési díjjak kell számolni. A második számlánkra minden hónap elején átutalhatjuk azt az összeget, amit a fix kiadásainkra szánunk (ételek, rezsi stb.), míg az első számláról a változó, nem rendszeres kiadásainkra költünk (ruha, szórakozás stb.). Egy brit felmérés szerint akik így tesznek, azoknak hónap végére szinte kivétel nélkül marad pénz a számlájukon, amit valamilyen formában hosszabb távra is félretehetnek.

Nem kell feltétlenül másik banknál számlát nyitni, a mostani számlavezetőnknél érdemes megkérdezni, hogy kínálnak-e takarékszámlát, vagy értékpapírszámlát. Ezekről ugyanis indíthatunk átutalásokat, de akár magasabb látra szóló kamatot is nyújthatnak (takarékszámla), mint a folyószámla, vagy az itt tartott pénzből állampapírokat vehetünk (értékpapírszámlánál).

2. Hónap elején utald át a megtakarításod!

Amikor megjön a fizetésed utald át a félretenni szánt összeget a megtakarításodra. Ezzel kivédheted, hogy azt a pénzt, amit megtakarítanál, elköltsd (sokszor felesleges) dolgokra.

3. Válaszd a csoportos beszedési megbízást!

A csoportos beszedési megbízást adhatunk arra, hogy a megtakarításunk szolgáltatója automatikusan leemelje a számlánkról az összeget minden hónapban. Ezzel garantált lesz, hogy nem tudjuk elkölteni a pénzt, kivéve, ha már a hónap elején kiürítjük a számlánkat, ekkor ugyanis nem tud teljesülni a megbízás.

4. Állíts be rendszeres átutalást!

Ha tudod, hogy a fizetésedet mindig ugyanakkor kapod meg, akkor állíts be állandó átutalási megbízást a netbankodban, amivel átutalod a megtakarítani szánt összeget. Ha például 5-én szoktad megkapni a pénzt, akkor 8-ra érdemes beállítani a megbízást, hogy a hosszú hétvégék se szólhassanak közbe.

+1. Köss életbiztosítást!

A megtakarítással egybekötött életbiztosítások és nyugdíjbiztosítások sajátossága, hogy hosszú távra (legalább 10 év) éri megkötni őket a költségszerkezetük miatt. Ha viszont nem fizetnénk rendszeresen, akkor az életbiztosítási szerződés megszűnik és mi csak a megtakarításunk töredékét kapjuk vissza (az első két évben gyakran semmi nem jár vissza ilyen esetben). Ezzel ráadásul rákényszerítjük magunkat, hogy hosszú távra gondolkodjuk.