Spurman

2017.06.27

5 tuti tipp: így hasznosítsd az üres PET-palackokat

A háztartási szemét egyik jelentős tétele sok háztartásban a PET-palackokból adódik. Ahol szelektív hulladékgyűjtés van, ott nem kérdés, hogy mihez kezdjünk az üres üvegekkel, de egyelőre még nem mindenhol elérhető ez a szolgáltatás.shutterstock_269058926.jpg

Számukra összeszedtünk öt olyan tippet, amivel nem a szeméttelepet gyarapítja majd a PET-palack:

  1. Egy üres palackon szúrj ki lyukakat egy oldalon, majd a kerti slagot a palackhoz csatlakoztatva máris kész a saját készítésű öntözőrendszer.
  2. A tojás sárgáját is elválaszthatod a fehérjétől, ehhez csak össze kell nyomni a palackot, a sárgája felé kell vinni az üveget, majd hagyni, hogy a sárgáját beszívja. Ezután átemeljük egy másik edénybe a sárgáját és máris elválasztottuk a tojás részeit. 
  3. Malacperselyt is készíthetsz a gyerekeknek (vagy magadnak) az üres üvegekből.
  4. A félbevágott palackot keres sütiformázásra, pogácsavágásra is felhasználhatod.
  5. Vágd le a palack tetejét, a két oldalára fúrj lyukat. Fűzz egy madzagot a lyukakon keresztül és máris kész a felakasztható esernyőtartó. 

 

palack portfolioblogger PET-palack spurman

2017.06.26

Készíts szuperegészséges palacsintát 2 hozzávalóból

Itt a strandszezon, nem csoda, hogy ilyenkor a legtöbben odafigyelnek arra, mit esznek. Szerencsére azonban ebben az időszakban sem kell lemondanunk a palacsintáról, hiszen készíthetünk belőle egy szuperegészséges változatot, amihez még liszt sem kell. Csupán két banánra és két tojásra van szükségünk.

pali1.jpg

Az elkészítés is pofonegyszerű. Nyomkodjuk össze a banánokat egy villával, és a tojást is külön verjük fel, majd ezt keverjük össze és már mehetnek is a kisebb adagok a serpenyőbe. Én például kis lángon sütöttem, mert sok idő volt mire összesült a banán és a tojás és meg tudtam fordítani a palacsintát. Viszont megérte várni, mert az eredmény nagyon finom lett.

pali2.jpg

konyha egészség nyár banán tojás recept palacsinta bikini beachbody pofonegyszerű spurman

2017.06.23

Filléres praktika: erre jó a fahéj a konyhán kívül

Sokan nem tudják, de az őrölt fahéjat nem csak sütéshez, vagy főzéshez használhatjuk. Nem is gondolnánk, de nagy hasznát vehetjük a kertben is. Íme 3 tipp, hogy mire is használhatjuk.

fahej570.jpg

1. Elriasztja a hangyákat

Szórjuk az őrölt fahéjat a hangyákra, vagy a vonulási útvonalukra. Nem szeretik a fahéj illatát, ezért a hangyák kerülni fogják majd azokat a helyeket, ahova szórtuk. A fahéj azért is jó rovarölő szer, mert természetes anyag, így nem mérgező a gyerekek, vagy a háziállatok számára.

2. Megvédi a palántáinkat a betegségektől

Számos gombás és egyéb betegség pusztíthatja el a palántákat. A fahéjnak gombaellenes tulajdonságai vannak, amelyek megvédhetik a palántákat a rothadástól és a kórokozóktól. Ezért érdemes fahéjat szórni a talajra a növények köré.

3. Távol tartja a szúnyogokat a kertünktől

Szórjunk egy kevés fahéjat a növényeink köré, hogy távol tartsuk a szúnyogokat és egyéb bogarakat tőlük. Nem szeretik a fahéj erős illatát, így békességben élvezhetjük kertünket.

Ha még több tippre vagy kíváncsi, kattints a Kiskertblogger oldalára!

tippek kertészkedés fahéj kiskert portfolioblogger spurman kiskertblogger

2017.06.22

Csak egyszer van ilyen akció egy évben! Kihagyhatatlan szombati program

Az év legrövidebb éjszakája Szent Iván éjjele, éppen ezért talán nem is érdemes ilyenkor alvással tölteni az időt. Ráadásul ezen az estén, június 24-én lesz a Múzeumok Éjszakája, ami azt jelenti, hogy a felnőttek 1700 forintért, a gyerekek pedig 800 forintért (van, ahol kérnek egy kis pluszt) járhatják a múzeumokat és kulturális intézményeket. Idén összesen 450 intézmény csatlakozott országszerte, és 2500 programot kínálnak, már egészen kora délutántól. Most olcsón megnézheted azokat a helyeket, kiállításokat, programokat, amelyekért egyébként sokkal többet kellene fizetni. Érdemes kicsit tanulmányozni a részletes programot, és megtervezni előre az estét, mert túl sok helyszín nem fér bele egyetlen éjszakába. És számolj azzal is, hogy még nagyon sokan gondolják úgy, hogy ezen az estén kulturálódnak, szóval hol kisebb, hol nagyobb tömeg biztos keresztezi majd az utadat.

muzeum_nemzeti.jpg

kultúra múzeum spórolás múzeumok éjszakája megtakarítás portfolioblogger spurman

2017.06.21

A legjobb nyári tipp: készíts magadnak törölközőtáskát pofonegyszerűen

Már javában beindult a nyári szezon, a nagy hőségben pedig sokan menekülnek a vízpartokra. A strandoláskor azonban az egyik legbosszantóbb dolog, hogy mindig vinni kell magunkkal a törölközőt is, de soha nincs akkora táska, amibe igazán kényelmesen beleférne. Erre a problémára azonban van egy szuper megoldás. Egy nagyobb zsebet varrva a törölközőnkre simán készíthetünk belőle egy remek táskát is! Nézzétek meg a videót, milyen egyszerű.

tipp táska hasznos nyár trükk olcsó törölköző portfolioblogger spurman