Spurman

2015.09.15

Büdös a hűtőd? Spórolhatsz is azzal, ha kitakarítod

Az őszi nagytakarításnál érdemes a hűtőszekrényt is kitisztítani - és nem csak azért, hogy eltüntessük a kellemetlen szagokat.

A háztartási berendezések közül általában a hűtők és a fagyasztószekrények fogyasztják a legtöbb energiát.
hutoszekrenyno.jpg
Évente egyszer érdemes leolvasztani és fertőtleníteni a hűtőket. Az új hűtők már rendelkeznek automata leolvasztási funkcióval, a régi modelleknél azonban nekünk kell gondoskodni a jégdarabok eltávolításáról, melyek egyébként tovább rontják a hűtő hatásfokát.

Öt milliméteres jégréteg esetén 30 százalékkal nő az energiafogyasztás.

Fontos, hogy időről-időre tisztítsuk meg a kondenzátort és a kompresszort is: ezek, ha nagyon porosak, gátolják a szellőzést, így a hűtő több energiát vesz fel.

Időnként ellenőrizzük az ajtó tömítését is, és tisztítsuk meg, ha szükséges! Ha az ajtó nem érintkezik szorosan a tömítéssel, az apró réseken kiszivároghat a hideg levegő, így megnövekedhet az energiafogyasztás.

Az ajtó feszességét úgy ellenőrizhetjük, hogy egy papírlapot helyezünk az ajtó és a tömítés közé. Ha a papírlap kihúzásakor gyenge ellenállás érezhető, a tömítés még nem szorul cserére.

konyha hűtő háztartás megtakarítás tisztítószer hűtőszekrény portfolioblogger spurman

2015.09.14

Így vágj fel 1 fürt szőlőt 1 másodperc alatt

Itt az ősz, itt a szőlőszezon. Nem is tudom, hányszor hívtam rá fel a figyelmeteket, a legjobban úgy tudtok spórolni, ha szezonális zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztotok.

szolo_768x434px.jpg

A PiacOnline adatai szerint Budapesten már 200 forint alatt is beszerezhetjük a bogyós gyümölcs kilóját, néhány hét múlva pedig szinte az összes hazai típust jutányos áron árulják majd a kofák.

És, hogy ma is tanuljatok valamit, az alábbi videóban arra mutatok egy trükköt, milyen egyszerűen lehet félbe vágni a szemeket. Így pillanatok alatt előkészítheted a gyümölcsöt befőzéshez, tortákhoz, vagy egy finom gyümölcssalátához. A trükk egyébként koktélparadicsommal is kiválóan működik.

gyümölcs konyha piac praktika trükk főzés tippek zöldség szőlő portfolioblogger spurman

2015.09.13

A csomagoláson spórol egy magyar bolt

Csomagolásmentes bolt nyílik Budaörsön idén ősszel: a Nyugat-Európában már ismert és bevált formátum lényege, hogy mi magunk vihetjük az üveget, a kosarat, amibe a lekvárt, a gyümölcsöt, vagy a kenyeret tesszük. grocerybag.jpg

Magyarországon, sőt, Közép-Európában sincs ilyen csomagolásmentes üzlet, Olaszországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában azonban találkozhatunk hasonló koncepciójú láncokkal (igaz, néhány hipermarketben találni "kimérős" részlegeket).

A dolog lényege, hogy a vásárlók maguk viszik a boltba az edényeket, kosarakat, és azokba kimérve pakolják a termékeket.

Ugyanakkor a boltban is lehet majd (nem műanyag, hanem leginkább üveg) tárolóedényeket vásárolni, pontosabban betétdíjért cserébe "bérelni". Ha például lekvárt vásárolnánk, vihetjük a saját befőttes üvegünket, vagy a boltban is vehetünk: az üres üveget később visszavihetjük, cserébe kapunk egy tisztát.

A termékválasztékban helyet kapnak a zöldségek, gyümölcsök mellett tészták, fűszerek, mézek, lekvárok, péktermékek, magvak, aszalványok, és természetes kozmetikumok is.

vásárlás spórolás csomagolás portfolioblogger spurman

2015.09.12

Beállítottak a rokonok? Ezt tedd eléjük negyed óra alatt

Előfordulhat, hogy az utolsó pillanatban toppan be hozzánk egy rég nem látott rokon, akinek valamilyen ételt, vagy legalább valamilyen édességet tegyünk az asztalra. Ilyenkor jól jöhet egy gyorsan elkészíthető, ámde ízletes recept, mint például a banános-nutellás rétes.nutellka.jpg

Mivel a rétestészta gyúrása és nyújtása sok időt vesz igénybe, ezért egyébként is érdemes a mélyhűtőben előre elkészített (vagy saját magunk által korábban lefagyasztott) rétestésztát tartani. Ezután már csak mogyorókrémre (amit akár otthon is elkészíthetsz magadnak, olvasd el Spurman receptjét) és banánra és egy kevés zsiradékra van szükségünk az elkészítéshez.

Így készítsd el a finomságot:

  • Terítsd ki a rétestésztát!
  • Kend el a nutellát a tészta felületén, vékonyan!
  • Vágd vékony karikákra a banánt és oszlasd el a tészta felületén!
  • Göngyöld fel a rétestésztát!
  • Tedd bele egy tepsibe!
  • Tedd a tepsit előmelegített, 180 fokos sütőbe 8-10 percre!
  • A sütési idő leteltével vedd ki a rétest, és vágd fel szeletekre!

Máris tálalhatod a süteményt.

Egyébként, ha nincs otthon rétestészta, akkor akár palacsintát is összeüthetünk, vagy a toast kenyér közé is tehetjük az összetevőket, így is ízletes édességet kapunk.

konyha gasztro főzés zabálás portfolioblogger spurman filléres recept

2015.09.11

Erre még biztos nem gondoltál: így főzhetsz a mosogatógépben

Azt már korábban megírtam, miért is lehet érdemes a mosogatógéppel mosogatni. Arra azonban eddig talán kevesen gondoltatok, hogy miközben a gép a koszos edényeket mosogatja addig az ebédet is megfőzi helyettetek!
mosogatogep.jpgA módszerhez egy légmentesen zárható befőttesüvegre (vagy légmentesen záródó hőálló zacskóra) van szükségünk. Az eljárás lényege pedig, hogy az ételeket hosszú ideig azonos hőmérsékleten főzzük (sous vide). Az alábbi receptek és videó segítségével nektek is menni fog.

Ceruzababos üveg

Nagy marék ceruzabab

2,5 dl víz

magos mustár, só, bors

Kompótos üveg

1,4 bögre víz 

1 bögre puhább gyümölcs (főleg a bogyósak, málna, eper, áfonya stb.)

reszelt citromhéj

csipet őrölt fahéj

némi juharszirup vagy más édesítő

Az ötletek tárháza egyébként kimeríthetetlen, különböző halakat és húsokat is elkészíthetünk ezzel a módszerrel. Ezeket a recepteket a Nosalty oldaláról spúrkodtam.

főzés otthon mosogatógép portfolioblogger spurman spurina

süti beállítások módosítása