Spurman

2015.10.31

Készíts mécsest házilag fillérekből

Semmi kedved a tömeghez a boltokban, ráadásul dühít, hogy egy csomó pénzt költhetsz gyertyákra az ünnepek alatt? Spórold meg a sorban állást és készítsd el magad. Csupán néhány filléres kanócot kell hozzá beszerezned.
mecses.jpg
Első lépésként gyűjtsd össze a lakásban található felesleges gyertyákat. Csoportosítsd őket színek szerint, mivel egyszerre nem tudod majd felolvasztani. Keress egy nagyobb edényt, töltsd meg vízzel és melegítsd fel. Ha egyszínű viasszal dolgozol, a gyertyákat vágókéssel szeleteld apró darabokra, majd tedd egy kisebb edénybe vagy konzervdobozba. A viaszdarabokkal teli edényt tedd bele a forrásban levő vízbe, majd várd meg, hogy folyékonnyá váljon. Különböző színek esetén ismételd meg ezt a lépést. Semmiképp se olvaszd a viaszt közvetlenül a láng felett, mivel felgyulladhat.  

Szerezz be talpas kanócokat a közeli hobby boltból. Ha esetleg félretettél megüresedett teamécseseket, fém tartójukat felhasználhatod. Helyezd a kanóc talpát a fém tartóba, a másik végét rögzítsd középen egy pálcikához, hogy ne essen majd bele a forró viaszba. Öntsd rá a viaszt, majd hagyd megszilárdulni legalább egy napig.

Ha nagyobb gyertyákat szeretnél készíteni a mécsestartóba, kiöntőformaként használhatsz tejes kartont, vagy tejfölös dobozt, attól függően, hogy milyen formát szeretnél. Középen lyukaszd ki a doboz alját és húzd át rajta a kanócot. A végét rögzítsd a pálcikán, ügyelve rá, hogy ne mozduljon el. Öntsd bele a megolvadt viaszt, majd ha megszilárdult, távolítsd el körülötte a papírt és vágd le a kanóc felesleges részét.

Egy kis segítség, ha elakadnál:

Ha már belejöttél a gyertyaöntésbe, később otthonra is készíthetsz egy kis asztali hangulatvilágítást. Gyertyatartóként felhasználhatsz üvegpoharakat, vagy a régi csészekészlet túlélő darabjait. A hobby boltokban be tudsz szerezni színezéket és illatosító anyagokat, bár ezek pótolhatóak illóolajokkal és egy-egy szelet színes zsírkrétával, melyet a viaszhoz keverhetsz. Ha már beolvasztottad a teljes maradék gyertyakészletet, vásárolhatsz viasztömböket, ez még mindig sokkal olcsóbb a készen kapható gyertyáknál.

csináld magad mindenszentek halottak napja mécses portfolioblogger spurman spurina

2015.10.30

5 spórolós alapszabály a takarékosság világnapján

Talán sokan nem tudjátok, de elárulom nektek, hogy ma van a TAKARÉKOSSÁG világnapja, ami azért is igazán jó hír, mert a mai napon van a SZÜLETÉSNAPOM is!! Ennek apropóján pedig mára összegyűjtöttem nektek az 5 legtutibb spórolós tippemet, amiket nem lehet elégszer elismételni.
sporolos_malacpersely.jpg

Mindig írjunk bevásárlólistát

Ne csak azt nézd meg, hogy mi az, ami elfogyott otthon, hanem tervezd meg, mit fog reggelizni, ebédelni, vacsorázni a család. Kalkulálj azzal is, hogy valószínűleg lesznek olyan maradékok, amiket másnap fel tudsz használni alapanyagként.

Figyeljük az egységárakat a boltban

Nem mindig egyértelmű, hogy a nagyobb kiszerelés jobban megéri (érdemes figyelni a kilogrammos, vagy literenkénti árat a címkéken). Az egyet fizet, kettőt kap akciók sem érik meg feltétlenül, főleg abban az esetben, ha valójában nincs is szükségünk a második termékre.

Ne vásároljunk szemmagasságban

Régóta bevált, már-már tradicionálisnak számító "trükk" az áruházláncoknál, hogy szemmagasságban, a polcok közepén helyezik el a drágább termékeket, vagy azokat, amiket valamilyen promóció miatt jobban el szeretnének adni. Ez tehát azt is jelenti, hogy a felsőbb, vagy az alsóbb polcokon ugyanazon terméknek az olcsóbb, kedvezőbb kiszerelésű változatát is megtalálhatjuk. Érdemes tehát lábujjhegyre állni, vagy leguggolni vásárláskor.

Használjuk a kuponokat, pontgyűjtő kártyákat

Lehet, hogy az adott vásárlás csak 100 vagy 200 forinttal lesz olcsóbb, de hosszútávon ezekkel a kuponokkal is sokat spórolhatunk, ha minden lehetőséget kihasználunk.

Figyeljük a dátumot

Ne félj megvásárolni azokat a termékeket, amelyek közelítenek a minőségmegőrzési időhöz. Ezek az élelmiszerek még akár napokig felhasználhatók, de sok esetben az eredetihez képest jóval alacsonyabb áron adják őket. A vegyi áruknál, háztartási cikkeknél a termékek akár még hetekkel, hónapokkal a minőségmegőrzési idő után is használhatók.

vásárlás spórolás tippek alapszabály portfolioblogger spurman spurina

2015.10.29

Bolond vagy, ha kihagyod ezeket az ingyenes őszi programokat

Ugye mondanom se kell, egyetlen igazi spúrmester sem engedheti meg magának, hogy kihagyja a legmenőbb filléres vagy teljesen ingyenes kultúrprogramokat.

muzeum_768x434px.jpg

Nemrég indult például a Múzeumok Őszi Fesztiválja: november 15-ig Budapest 29 múzeumában és számos vidéki városban várják az érdeklődőket csökkentett árú vagy teljesen ingyenes tárlatvezetéssel, előadásokkal, és egyéb foglalkozásokkal. Összeszedtem nektek a legklasszabbakat:

A Nagy Rajzolás – Alkoss közösségben!

Budapest: November 14-én 10 órától a Vasarely Múzeumban megismerkedhetsz a vizuális abc-vel. Az ingyenes kiállításon megtekintheted Victor Vasarely Quivar című képe által inspirált műveket, amelyek a kép és a mögötte rejlő történet kapcsolatát ismertetik meg a látogatókkal. A gyerekek itt közelebb kerülhetnek a festészethez és lelkesebbek lesznek majd a suliban.

Vidék: Szombaton Hajdúböszörményben a Hajdúsági Múzeumban részt vehettek egy hatalmas festmény elkészítésében. Káplár Miklósra emlékezve a pusztai élet karaktereit és a hortobágyi tájat örökíthetitek meg közösen. A részvétel természetesen itt is ingyenes.

Rejtély a múzeumban – Interaktív múzeumi felfedezőtúrák

Budapest: Október 29-én a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban kipróbálhatod magad az interaktív nyomozós játékban. A rejtély megoldásához a századforduló Budapestjének szállodáin és kávéházain keresztül juthatsz majd el. Az izgalmas játékban a múzeumi belépőjeggyel vehetsz részt. Ha viszed a családot is, csupán 1500 Ft-ból megússzátok a programot.

Vidék: A paksi Atomenergetikai Múzeum november 10-én interaktív rejtvényfejtő kalandjátékkal várja a középiskolásokat. Tatabányára akkor érdemes ellátogatni, ha lelkesedsz a régészetért. November 5-én az ásatások során előkerült leletek történetével ismerkedhettek meg. Mindkét programon díjmentesen vehetsz részt.

Kulturális tereink másképp – Művészet a falakon kívül

Budapest: Próbáld ki a Hadtörténeti Múzeum játékát! Keresd meg az első világháborús emlékhelyeket és műemlékeket, és oldd meg a helyszínen talált feladatokat. A városnézés közben jól szórakozhatsz, és ha feltöltöd megoldásaidat a múzeum honlapjára, klassz nyereményekkel is meglephetnek. Természetesen ez a program is ingyenes.

Vidék: Ha szabad vagy csütörtök délután és Tolna megyében jársz, használd ki a szép őszi időt, és ismerkedj meg Szekszárd szobrainak történetével a városnéző sétán. Dunaújvárosban pedig felfedezheted az Intercisa Múzeum tanösvényeit. Akárcsak az előző, ez a program is ingyen van.

Pincétől a padlásig – Mi zajlik a kulisszák mögött?

Budapest: A Magyar Természettudományi Múzeum október 19-én számos ingyenes programot kínál, és kiállításait is 50%-os kedvezménnyel nézheted meg. A gyerekek jól szórakozhatnak a társasozáson, izgalmas kísérleteket és bemutatókat láthatnak, a gyűjteménylátogatás pedig számotokra is érdekes lehet.

Vidék: November 6-án Békéscsabán korhű jelmezekben, lámpásokkal járhatjátok körbe a 19. századi Munkácsy Emlékházat. A felnőtt belépő 600 Ft a kedvezményes jegy pedig 300 Ft, így itt sem kell sokat költened.

ingyen kultúra ingyenes program kiállítás múzeum Múzeumok Őszi Fesztiválja spurman

2015.10.28

Hiperolcsó tippek makacs foltok ellen

Sokszor van olyan, hogy még a legdrágább mosószerek sem hozzák ki a foltokat a ruhákból. Ilyenkor jönnek a házi praktikák, amik nemcsak olcsóbbak, de sokszor hatékonyabbak is. Mivel ismét egyre népszerűbbek a környezettudatos és pénztárcakímélő mosási technikák, most mutatok egy párat.

foltspurman.jpg

Fontos, hogy a foltot mihamarabb kiszedjük a ruhából, nem szabad hagyni, hogy beszáradjon.

A fűfoltok kiváló ellenszere az aludttej, a szennyezett ruhát egy napi áztatás után bő meleg vízzel ki kell öblíteni, majd a szokásos módon kimosni. Szintén hatásos, ha alkohollal, majd citromlével itatjuk át a foltos részt.

Amilyen finom és élénkítő, annyira makacs foltot tud hagyni a kávé. A kávéfoltok ellen a meleg sós víz, vagy a hideg tejes áztatás a legjobb megoldás.

A zsíros szószok okozta pacákat leghatékonyabban szénsavas vízzel távolíthatjuk el, ugyanis a szénsav hatására a szennyeződés az anyag felszínén marad. A vörösboros foltok ellen próbálkozhatunk langyos tejjel, szénsavas ásványvízzel és citromlével, vagy akár fehérborral is.

A rágógumi hűtés után könnyedén eltávolítható, ugyanis a fagyott rágót könnyen le lehet szedni a ruháról, a rúzsfoltot pedig hideg tejszínnel a legkönnyebb eltüntetni.

 

praktika spórolás tippek háztartás megtakarítás filléres spurman spurina

2015.10.27

Átállítottuk az órákat, de mennyit spóroltunk ezzel?

Vasárnap sikeresen átállítottuk az órákat az őszi időszámításra: de mennyit spóroltunk ezzel pontosan?

Körülbelül 30-40 ezer háztartás éves energiaszükségletének megfelelő villamos energiát spórolunk az óraátállítással - közölte a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító.
oravekkerido.jpg
Az átállítással évi mintegy 120 ezer megawattóra villamos energiát takarít meg az ország, ami egy közepes magyar város teljes éves fogyasztásának felel meg.

Ezt a villamos energiát a nyári időszakban spóroljuk meg, hiszen vasárnap hajnalban a normál időszámításra álltunk vissza.
    
Magyarország 1980 óta megszakítás nélkül alkalmazza ezt az óraátállítási módszert.

óra spórolás energia háztartás megtakarítás portfolioblogger spurman

süti beállítások módosítása