Filléres, illatos ajándék karácsonyra

Heteken belül itt a karácsony, ilyenkor pedig nehéz kitalálni mi az az apróság, amivel meglephetjük szeretteinket és mégsem kell sokat költenünk. Mit szólnátok, ha idén karácsonykor egy illatzsákot ajándékoznátok a családnak és a barátoknak?

illatzsak.jpg

Persze nem ez a legnagyobb ajándék a fa alatt, de egy kis figyelmességnek bőven elég lehet, ha egy illatzsákot ajándékoztok. A legjobb pedig az, ha úgy készítitek, hogy a fára is fel lehet akasztani, mert akkor akár egy karácsonyfadísznek is jó.

Hogyan kell elkészíteni?

Válasszatok egy vékonyabb anyagot, ami könnyen átengedi majd az illatot és szép a színe, esetleg éppen karácsonyi minta van rajta. Ebbe kell majd belecsomagolni/belevarrni az illatos száraz virágokat, fűszereket vagy gyógynövényeket, esetleg szárított gyümölcsöket.

A zsákok készítéséhez vágjunk egy kisebb darab téglalapot az anyagból, ezt hajtsuk félbe és varrjuk össze a két oldalát. A zsák száján keresztül töltsük meg körülbelül háromnegyedik az anyagot az illatos fűszerekkel.  A karácsonyi illatokért szárított narancshéjjal, almával, csillagánizzsal, fahéjjal érdemes megtölteni a zsákokat. Majd a végén egy szép szalaggal kössük össze a zsák tetejét és már készen is vagyunk.