Ezzel a filléres trükkel a sütőt és a gáztűzhelyet is újjá varázsolhatod

Sokáig nem tudtam mit kezdeni a gázrózsa feletti öntöttvas edénytartóval, hiába kapargattam, hiába súroltam a legkülönbözőbb szerekkel, sosem lett olyan, mint újkorában. Aztán ráakadtam az alábbi trükkre, amely a legmakacsabb szennyeződések ellen is jó.

Ahogy a videóban is látható, nem kell más, csak háztartási ammónia és egy légmentesen zárható zacskó (sima zacskó és befőttes gumi is jó, lényeg, hogy légmentesen le tudjuk zárni). Tegyük a zacskóba a „fejeket” öntsünk bele némi ammóniát, zárjuk le, majd tegyük félre éjszakára. Az eredmény nagyon látványos lesz, majd meglátjátok.

De ammóniával a sütőknél (elektromosnál is) is rendkívüli eredményeket érhetünk el. Melegítsed elő a sütőd 80 °C fokra, majd kapcsold le. A felső sütőrácsra tegyél egy edénybe kb. fél pohárnyi ammóniát, alulra pedig egy lábosnyi forró vizet, majd egy éjszakára zárd be a sütő ajtaját. Másnap szellőztetés után alaposan töröld át a sütő belsejét mosószeres vízzel (ha a vízbe egy kevés ammóniát is keversz még jobb lesz az eredmény).